Híreink

Folytatódik a Covid Önkéntesek regisztrációja!

Felelős kiadó: 

Országos Kórházi Főigazgatóság – covid önkéntes regisztráció

A koronavírus járvány harmadik hulláma minden eddiginél súlyosabban érinti Magyarországot és a magyar lakosságot. Össze kell fognunk és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a meredeken ívelő járvány mielőbbi leküzdése érdekében. Ezért ismét elindítjuk a COVID Önkéntes oldalt az egészségügyi végzettséggel rendelkező vagy egészségügyi képzésben résztvevők számára, és tenni akarnak a magyar betegek gyógyulásáért.

Regisztrálni a https://covid-onkentes.okfo.gov.hu/ honlapon lehet.

− Hívjuk és várjuk azokat a szakorvosokat, vagy azon szakrendelések szakdolgozóit, ahol a betegforgalom a járványügyi helyzetben várhatóan lecsökken.
− Hívjuk és várjuk azokat az egészségügyi szakembereket, orvosokat és szakdolgozókat, akik nem közfinanszírozott járó- vagy fekvőbetegellátó egészségügyi szolgáltatóknál dolgoznak.
− Hívjuk és várjuk azokat az egészségügyi szakembereket, akik egészségügyi szakképesítésük megszerzése után nem az egészségügyi ágazatban helyezkedtek el, vagy időközben elhagyták azt.
− Hívjuk és várjuk mindazokat, akik közép- vagy felsőfokú egészségügyi képzésben vesznek részt.
− Orvos-, fogorvorvos-, gyógyszerésztanhallgatók, egészségtudományi hallgatók, egészségügyi OKJ-s képzések hallgatói is jöjjenek!
− Hívjuk és várjuk azokat a rezidenseket és szakorvos-jelölteket akik szükség esetén szívesen vállalnának feladatot a képzőhelyüktől eltérő egészségügyi intézményben vagy a járványügyi védekezés egyéb színterein.

A járvány leküzdésében való közreműködés önkéntes jogviszony keretében, a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény rendelkezéseivel összhangban, ellenszolgáltatás nélkül történik majd.

Sikeres regisztrációt követően az orvostanhallgatóknak lehetőségük van választani az alábbi preferált területek közül:

− a fertőzés gyanús és fertőzött betegek megfigyelése;
− a középsúlyos fertőzött betegek ellátásában való részvétel;
− a súlyos állapotban lévő fertőzött betegek intenzív ellátásában való részvétel;
− az időskorú betegek otthoni vagy intézeti ellátásában való részvétel;
− a fogyatékos embertársaink otthoni vagy intézeti ellátásában való részvétel;
− a karanténok valamelyik formájában lévő betegek ellátásában való részvétel;

Lehetséges továbbá a preferált régió kiválasztása is.

Amennyiben már rendelkezik a jelentkező egészségügyi szakképesítéssel, de működési nyilvántartási engedéllyel nem, a regisztrációhoz szükséges Alapnyilvántartási számát a https://kereso.enkk.hu oldalon tudja szükség esetén megnézni.

https://www.facebook.com/egeszseg.okfo/posts/2680655762225235

Betegjogi képviselő elérhetősége

Felelős kiadó: 

AZ INTÉZMÉNYBEN AZ ÖN TERÜLETILEG ILLETÉKES BETEGJOGI KÉPVISELŐJE: dr. Baranyai Roland

TELEFONSZÁMA: 06/20-4899-567
melyen elérhető:
hétfőtől-csütörtökig: 08:00 – 16:30 óra között
pénteken: 08:00 – 14:00 óra között

E-MAIL CÍME: roland.baranyai@ijb.emmi.gov.hu
FOGADÓÓRA IDŐPONTJA: telefonon előre egyeztetett időpontban
FOGADÓÓRA HELYE: Kanizsai Dorottya Kórház, Bel. Épület fsz. 6.

CsatolmányMéret
PDF icon Betegjogi képviselő elérhetősége (pdf)626.02 KB

Covid hírlevél

Felelős kiadó: 

A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya rendszeres tájékoztatást szeretne adni az orvostudományban megjelenő legújabb, és a gyakorló orvoslás számára hasznos tudományos eredményekről a társadalom, de kiemelten a gyakorló orvosok számára.

További részletek a csatolmányban.

CsatolmányMéret
PDF icon Hírlevél (pdf)271.03 KB

Tájékoztató

Felelős kiadó: 

Tisztelt Hozzátartozók!

2020. szeptember 9-én életbe lépett látogatási tilalom, valamint a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendeletet figyelembe véve a mai naptól a Kanizsai Dorottya Kórházban elhalálozott betegek személyes tárgyainak átadására a hozzátartozó részére intézményünkben hétköznapokon 09:00-11:00 óra között kerül sor.

Fájdalmukban osztozva kérjük szíves együttműködésüket, megértésüket!

A hivatalos tájékoztatót a csatolmány tartalmazza.

CsatolmányMéret
PDF icon Tájékoztató (pdf)70.26 KB

Felhívás

Felelős kiadó: 

Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosságot, hogy az új típusú koronavírus járványveszély elhárítása és az egészségügyi ellátás biztosítása érdekében intézményünkben változások léptek érvénybe, melyet a csatolt dokumentumban olvashatnak.

COVID osztályaink az alábbi telefonszámon érhetőek el:

-COVID Belgyógyászat.....................: 06-93/502-000 - 2442-es mellék (13:00-15:00)
-COVID Intenzív Therápiás Osztály...: 06-93/502-000 - 2415-ös mellék (11:00-13:00)

CsatolmányMéret
PDF icon Felhívás (pdf)47.45 KB

Tájékoztató - A koronavírus elleni oltás igényléséről

Felelős kiadó: 

Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosságot, hogy elindult az előzetes regisztráció a koronavírus elleni oltásra. Az oltás önkéntes és ingyenes.

Oltási igényét a vakcinainfo.gov.hu weboldalon jelezheti.

A regisztráció során a nevet, lakcímet, életkort, TAJ-számot, a kapcsolattartáshoz szükséges telefonszámot és e-mail címet kell megadni.

További részletekért kattintson a csatolmányra!

CsatolmányMéret
PDF icon Tájékoztató (pdf)25.54 KB

Oldalak

Subscribe to Front page feed